Rólunk mondták

A szem a lélek tükre, egy jó szemüveg pedig öltöztet, egy jó frizura miatt letagadhatsz tíz évet, így aztán ember száz évre esküszik hűséget a szemészének és a fodrászának. Nos, én a weblapjaimat tervező, programozó, frissítő, pátyolgató Bettymmel vagyok így.
A weblapjaink mutatnak meg minket, ha nem annyira jó a frizuránk és olykor vaksin pillogunk, akkor is. Akár a cégemet, akár legkedvesebb őrült hobbimat szeretném megmutatni, csak elmondom, hogy wwwpont és nem is kell több szó.
A fodrászt is megspórolom, hiszen nem keletkezik több ősz hajszálam a weblapjaim iránt érzett aggódásomban, sőt a szemészt sem látogatom, hiszen az eredményben már csak gyönöyörködnöm kell, más dolgom nincs.
És ami a legjobb, ki sem kellett talánom, mit szeretnék, sőt semmit nem kellett kitalálnom! Amit kaptunk, úgy volt tökéletes, ahogy Betty megtervezte!
Bettynél jobb webest és gondolatolvasót keresve sem találtunk. Megtartunk!

Tenner Anna
Lelenc KME, Nextdoor Bt.
Honlapom kialakítása során Bernadettől gyors, korrekt, segítőkész munkát kaptam.

Azóta is bármikor fordulhatok hozzá, ha segítségre van szükségem a weboldalaimmal kapcsolatban.

A megrendeléseim száma pedig jelentősen megnőtt a honlapról érkező látogatók miatt!

Szűcs János
Macskabútorok hazai gyártótól
Állatorvosi rendelőnk egy családias hangulatú, kis vállalkozás, mely honlapjának elkészítésével Maszlay Bettyt bíztam meg. Az oldal elkészítésénél maximálisan figyelembe vette munkánk jellegét, főbb profiljaink kihangsúlyozását és kidomborította annak főbb jellegzetességeit. A mai világban ritkaságnak számít megbízhatósága, precizitása, tisztességessége.

Dr. Szepes Orsolya
Boxi Állatorvosi Rendelő
Már régen tervezem, hogy elmondjam az új honlapunkról az én és látogató ügyfeleim véleményét.

Több ügyfelünk hálálkodott, hogy mennyire megkönnyítette a dolgukat az új honlapunk kezelhetősége, igényessége.
Egyszerű, letisztult, áttekinthető!

Szeretném megköszönni amiért annyit fáradozott a honlapunk elkészítése során - többet kaptunk, mint gondoltuk volna!

Köszönöm Betty! Sok sikert a további munkához.


Dobos Gábor
Palmetta 97 Kft
Betty nagyon kedves.
Szakszerűen megcsinálta a honlapom átköltöztetését, frissítését.

Gyorsan, precízen dolgozik.
Minden ötletemet bele vette úgy, hogy azok lettek az alapok - majd további kiegészítésekkel készült új megjelenés.
Ha valami változtatni-valót szeretnék, rögtön őt hívom! Ajánlom másnak is!


Urbán Hanga Laura
frissítő masszőr, gyógyékszer készítő
Szuper vagy!!!! Nagyon tetszik! :))
Úgy örülünk neki, hogy végre szép lett a honlapunk!!!! 🙂
Nem tudjuk eléggé megköszönni neked!

Kolozsi Anita
Stripes Dekor Kft.
Szuper lett az elkészített weboldal, minden kérésem, elképzelésem sikerült megvalósítaniuk.

Sőt, a weboldal elkészítésén felül még nagyon hasznos gyakorlati tanácsokkal is elláttak az oldal mielőbbi felfuttatásának érdekében.

Köszönöm!

Somogyi Attila
NonStop Hírmondó
Gyors, lelkiismeretes, kedves.
Nem torpan meg a kihívásoktól, nem a könnyebb ellenállás irányába tolja az ügyeket, a legjobbat akarja kihozni, és ki is hozza az adott feladatból, problémából.
Könnyű és jó Vele dolgozni!

Csapó Mónika
Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság
Betty végtelenül segítőkész, figyelmes és roppant precíz. Nagyon elhivatott a munkájával kapcsolatban, minden apró részletre figyel és még azt is tudja, hogy igazából mire van szükség egy adott oldal minél tökéletesebb működéséhez.
Nyugodt szívvel merem ajánlani mindenkinek Betty-t aki új weboldat szeretne létrehozni vagy akár a régi honlapját szeretné a piaci elvárásoknak megfelelővé alakítani.
Fáradhatatlan és lelkiismeretes és nagyon színvonalas munkát végez.
Köszönöm!


Cséffán Zsolt
Global Visa Services
Betty sokat segített oldalunk megújításában, frissítésében.
A korrekt, megbízható és precíz munka mellett számos hasznos tanáccsal is ellátott bennünket.



Csikós Dóra
Göncöl Néptáncegyüttes
Kedves Bernadett!

Köszönöm eddig is minden munkáját, zseniális. 🙂

A rugalmasságát, gyorsaságát, pontosságát csak irigyelni lehet.



Kalmár Péter
Dine & Crime
Nagyon köszönöm a gyors munkát!
Ha megengedi akkor a jövőben is számítunk szíves együttműködésére!
Szép napot!


Orphanides János
Cri-Style Kft.
Bárkinek szívesen ajánlom a megbízhatósága és a segítőkészsége miatt!
Köszönlek!

Ocsko Andrea
Zenedadus
Szeretném megköszönni a sok fárdaságot és munkát.
Én nagyon örülök, hogy sikerült megfelelő formába önteni az oldalakat.

Mindenkinek ajánlani foglak, aki honlapot szeretne készíttetni.

Kékesi Attila
No Gravity Búvárközpont
Kedves Bernadett,

Nagyon köszönöm a gyors, precíz, és segítőkész munkáját, melynek segítségével minden elképzelésünk megvalósult a weboldallal kapcsolatban.

Az oldal elkészítése mellett nagyon alapos útmutatást kaptunk az admin felület kezelésével kapcsolatban, amivel megkönnyítette a munkánkat.
A jövőben is számítunk az együttműködésére.



Buzák Viktor
AgrárPályázatok
Köszönöm a munkát, minden úgy valósult meg a webáruházzal, ahogyan elképzeltem.
Bárkinek ajánlom, akinek szüksége van egy ilyen weboldalra.

Szekeres Lívia
Sóasztal webáruház
Gyors, megbízható, segítőkész, alapítványom köszönheti neki a szuper honlapját.
Bárkinek meleg szívvel ajánlom.
Köszönöm!

Kőri Eszter
Bleki Alapítvány az Esélytelen Állatokért
Köszönöm a munkád, nagyon meg vagyok elégedve!

Aki gyors, megbízható, profi szakembert keres, annak szeretettel ajánlom!

Péter Detty
Detty Esküvőszervezés
Bernadettel a honlapunk fejlesztése végig simán és zökkenőmentesen történt. Nagyon örülök így utólag is, hogy a választásunk rá esett, maximálisan elégedettek vagyunk a munkájával.
A legjobban az tetszett benne, hogy semmire nem mondta, hogy nem valósítható meg, legfeljebb jelezte, hogy a sablon képességei mit bírnak el.

Végül minden összejött, amit szerettünk volna, sőt sokkal több is, mert időt, energiát és fáradságot nem sajnálva dolgozott az elképzeléseink megvalósításán - kiegészítve a saját ötleteivel.

Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki egy okos, kedves, pontos, segítőkész és megbízható fejlesztőt keres magának a honlapja megalkotásához vagy újraépítéséhez.

A továbbiakban is számítunk a segítségére, a munkájára!



Újvári Lenke
Szépség Hatalma - A Tudatos Nők Iskolája
Fotósként fontos a minőség, pláne egy honlapnál, amit az ügyfelek először látnak.
Bernadett nagyon segítőkész, precíz és gyors volt.
Minden kérésemre odafigyelt és az oldalam olyan lett, amilyet szerettem volna.
Köszönöm!


Horváth Diana
Diana Horvath Photography
Csak ajánlani tudom. Korrekt, rugalmas, megbízható, kedves.

Szira Márton
Szirex Kft.

ASZF I Oldalterkep I Jogi nyilatkozat I Illusztraciok I Linkajanlo I Tarhelyszolgaltato I Cegadatok

Copyright 2011-2015 MikroWeb Studio

Vissza az oldal tetejére